Mégis teljesen megszűnik a Szakképzési hozzájárulás saját dolgozók képzésére fordítható része
Az Országgyűlés tegnap esti ülésén 244 igen és 85 nem szavazattal, 16 tartózkodás mellett elfogadta a Szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvényjavaslatot, amely a tervek szerint sürgős kihirdetés után, 2012. január első napján lép hatályba.
Tekintettel arra, hogy a benyújtott módosító indítványokat sem a kormány, sem pedig a plenáris szavazás nem támogatta, a jogszabály szövege gyakorlatilag az eredeti tervezettel azonos. Ennek megfelelően a saját dolgozók képzésének lehetősége e forrásból teljesen megszűnik. (...és a Felnőttképzési törvényből is kikerül a saját dolgozók képzésére vonatkozó fejezet...)
Ezzel a rendelkezéssel a felnőtt tanulók egyik legnépesebb csoportja esetében jelentősen csökken a képzéshez való hozzáférés esélye, s ugyanakkor több száz akkreditált képzőintézmény veszti el pénzügyi forrásait.
A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint csak átmeneti nehézségekről lehet szó, hiszen ugyanezen célcsoportok részére a hamarosan új EU-s pályázatok nyújthatnak támogatást.
A törvény végleges szövege és a parlamenti szavazás részletei itt olvashatók: »»»