Tájékoztató közlemény! II.

Hírek | 2011. április 05. 12:51

2011. január 28-i közleményünk folytatása...


Mint már a 2011. január 28-i közleményünkből olvashatták tisztelt Partnereink, az egyik volt partnerünk mulasztásából, vélhető/ esetleges szabályszegéséből adódóan sajnos néhány sajtótermék elhamarkodottan, pontatlanul és – megítélésünk szerint – szándékosan rossz színben tüntette fel cégünk vizsgaszervező tevékenységét. Esetenként nagyobb hangsúlyt kapott a volt tulajdonos társadalmi tevékenysége, mint maga a tények pontos közlésére való törekvés, ezért a feltételezéseket is kész tényként közölték, megpróbálva rontani ezzel cégünk jó hírnevét.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az ezzel kapcsolatos vizsgálat 2011. március 17-én lezárult és megállapította azt, amit mi eddig is hangsúlyoztunk, hogy a szabálytalanságra közvetlenül ráhatása illetve befolyása cégünknek és kollégáinknak nem volt. Köszönettel vettük azoknak a partnereknek a jó szándékú nyilatkozatát, melyekkel biztosították cégünket a további együttműködésről, elismerték eddigi korrekt vizsgaszervezési tevékenységünket!


Hajdu Attila

ügyvezető igazgató
OK-TAT-60 Kft.
 

Vissza a főoldalra

 
Szakmai sarok betekintő

Késik az új OKJ

Úgy tűnik, módosításra szorul az új Szakképzési törvény 92§ (25) pontja is, amely így sz...

Társadalmi Megújulás Operatív Program: TÁMOP-2.1.3.A-12/1-2


A TÁMOP-2.1.3.A-12/1-2 uniós pályázat célja:

Az Új Széchenyi Terv céljaival öss...

Megszűnik a Felnőttképzési Akkreditáló Testület vagy újjáalakul?

Megjelent a Magyar Közlöny 2011. évi 157. számában a " Kormány 1452/2011.(XII.22) Korm. határ...